Gitáros, bemondások, klipp
Nos úgy tűnik hiába találtunk egy értelmes gitárost a zenekarba, nem tudtuk megtartani és újra trió lettünk. Ebből kifolyólag a koncertjeink a közeljövőben nem nagyon lesznek :( Próbálunk találni egy épkézláb gitárost. Klippet azért készítünk a Mindegyik tetszik című dalunkhoz és közben írogatunk újakat is. Zeneileg könnyen haladunk, de szövegek tekintetében igen kemény munka vár rám, ránk. Alább olvashattok egy két viccesnek szánt bemondást, szövegötletet:
"Mindenkinek megvan a maga mohácsa."
"Szerelem olyan mint Ausztrália, egyszerre ország, sziget, kontinens és mégis egyik sem igazán..."
"Borsod Abaúj Brazilia"
"egy ország fejlődése nagyban múlik azon, hogy mennyire szeretik a polgárai a brióst."
2011. 11. 23.
EP, borító, zenekarnév
Kedves RAJONGÓTÁBOR!!! :)
Lassan de biztosan elkészülünk. Vagyis készen vannak a dalok, a keverés megtörtént. Egy utolsó rostán mennek át a dalok a napokban, aztán még egy kis idő, amíg ezeket javítjuk. Végülis hallgatható állípotban van a dolog, de szeretnénk a dalokat elküldeni pár helyre, rádiókba, kiadóknak és szeretnénk ha az ő füleiknek szánt megmérettetésen elfogadhatóan szerepelne a mi kis epénk.
Bizony régóta hangoztatom és nem alaptalanul, hogy a zenei hanganyagok cd formátuma nem csak hogy elavult, de már szinte szükségtelen is. A személyes hozzáadott értékek viszont a mai napig életben tartják, hiszen egyfajta elit emóció tartozik hozzá, értsd, ami cd-n van meg az fontos, intim, preferált! És hát mennél ismertebb egy zenekar, annál több emberrel alakít ki ilyen meghitt kapcsolatot, de ha csak pár ember is van, akinek fontos, akinek személyes vágya, hogy ezeket a dalokat egy cd lemezen tárolva megőrizze életének következő rövidebb hosszabb szakaszaira, akkor tartozunk annyival, hogy pár példányban mi is előállítjuk ez EP-t cd-ként. De van még egy fontos dolog itt. Az elmúlt évek zenei publicisztikái már szinte el is csépelték a szakma egyik vadiúj zsargonját, az "album halálát" Fejtegetni én sem szeretném, csak felhívni a figyelmet az analógiára, amely kénytelen következik a cd halála fogalomból. A cd halálával megalt a dalok albumként való kezelése is, vagyis ma már mit sem ér egy jól szerkesztett konceptlemez, hiszen a júzerek úgyis csak azokra a dalokra koncentrálnak majd, amelyeket kiragadva tetszésükkel tisztelnek meg. Ebből kifolyólag az albumnév, mint olyan felesleges, hiszen nem plussz információ, ha azt mondom ez a No surprises dal az OK Computerről van. És? Jó dal vagy nem??? Jön a visszakérdés. Nos mégis, mi tartozunk annyival e daloknak, hogy befogadjuk őket és családnak tekintjük őket. Mi akiknek ez intim és fontos és preferált. Sakkor kell borító is:)
Volt egy pályázatunk, amelyet Borsi nyert olyan kiváló pályázók ellenében mint Picasso, Warhol, és Zsolti a basszusgitárosunk. Picasso egy zsiráf festménnyel pályázott a kék korszakából, Warhol a Mona Lisa-t festette át indiánnak, Zsolti pedig rajzolt egy néger péniszt. Majdnem Zsolti nyert, de végül mégis Borsi cirkuszos rajza nyert. Végül Zsolti rajzolt rá egy néger péniszt, de leszavaztuk. Egyébként aki szeretne, az majd kap néger péniszes borítósat is, de az tényleg csak limitált példányban...![]()
Aztán megint leváltjuk a zenekarnevet. A Bodhisattva akármilyen jól ideologizálható név volt, annyira unalmasan hangzott és annyira nem is hozott szerencsét, mint a Safari Menza Indian. N amindegy voltunk ez is. Zsolti pedig lestoppolta a következőt, hogy legyünk Seherezádé. Dani javasolta hogy akkor már inkább: Se here Se zádé. Nekem tetszik még hogy legyünk Jockey! mint a Jockey Ewing. De most van egy új hóbortom és ez a "DeDe"
rákerestem tecsőn és két Ghanai popsztárt találtam ilyen névvel.
az egyikük:
a karibi hangulat tökéletes:)
a gánai Uhrin Benedek leszedi a fejünket:)
aztán itt van
Teljesen szürreális kis bodobács, aki két matyi között arról álmodozik, hogy 5 ezer ember előtt reppel és ezt komolyan el is képzeli. Na ez tényleg a gettómilliomos srác sztorija, mert megvalósul ez az álma és mi szembesülhetünk újra azzal, hogyha a magyart is egy egész kontinens beszélné, akkor a mi kis EP mókánkat nem 30 példányban készítenénk el, hanem 30 000 példányban. Több szem többet lát, több fül, többet hall és legyen a magyar világnyelv. ennyi.
2011.10.19. (PP)
új dal-meló
a ZION jóvoltából 4 dal felvételére voltunk jogosultak, de Szentpáli Valér hangmérnök jóindulatából egy bónuszt is kaptunk így állt össze az 5 számos EP tracklistje:
pixis
tévedések tévedése
kád
meddig
+ meló
alább meghallgathatjátok a dal mankóját és egy másik videón az ötletet amely a zenei részét adta a dalnak. A szöveget még annó a Velőrózsák zenekar számára írtam Kispál András egyik dalkezdeményére, de aztán nem fért be hozzájuk. A zenei részt pedig a Brautigamm Ricsi zenekarával való próbákon találtam ki, de ott meg kipöckölődött :) Aztán valahogy egyszer csak a zenei alap otthoni gyakorolgatása közben előkerült a szöveg és illet a kettő háhááá!!!! Így történt hogy írtam egy dalt az ős-Kispálésaborznak, amit most a saját zenekarommal adok elő. Természetesen a műbejelntőn én szereplek majd mindkét kategóriában: zene-szöveg: Püspöki Péter.
itt a zenei ötlet
itt a mankó
itt a szöveg:
a munka az ami nekem a hobbi
a főnök itt csak a hámbolha rukki
a bérem itt a jutalom ára
a jótettek helyébe várt hála
mindent térít nekem a költség
nem foghat meg az adórendőrség
hétköznapokon szokok üdülni
és ha elkések itt nincsem ám bünti
tévedsz amikor nekem azt jóslod
hogyszer ennek is vége lesz majd
én örökre itt leszek mint a űr
és a mély csendjéből keltetek zajt
mer a mély csendje egy olyan tojás
amin a galaxis sarka a kotlóstyúk
és hiába szar hogy ami lesz volt vagy
van mindegy mer ugyis elhagyjuk.
elpöckölöm a cigit a földre
egy jó nagy benzintócsa közepébe
a cseppek pont a lábadnál érnek
hosszú útuk után végre véget.
fellobban a mennybéli fákja
csodák járnak ide vacsorájára
felharsanhat a pokoli himnusz
Szép benned ez a spiritusz Mirtusz!
2011.10.09. (PP)
Demo
Elkészültünk a felvételekkel. Készült pár fotó, meg egy videó. Az utómunkálatok jönnek. Ja és nem négy hanem 5 dal lesz az demo-n, amit ezentúl nevezzünk EP-nek ;)
2011.10.08.
Demo felvétel, Tehetségkutató, új nnév
Na most csak gyorsan pár sor!!!
Sikeresen öszeállítottunk 3 dalt (pixis kád tévedések) az új gitárosunkkal Bali Danival, plusz egy negyedik dalt veszünk fel (meddig). Október 3-4-5, ezeken a napokon vsszük fel, aztán a hangmérnökön múlik minden :)
Elindulunk még egy tehetségkutatón. Október 14. 18:00 Pécs IH
Természetesen megint új névvel indulunk: Bodhisattva...
Ez a név a buddhizmus vallásból ehet ismerős, ha ismerős. Röviden a Bodhisattva egy olyan szeméy, aki miután megvilágosodott, nem éri el, önszántából a Nirvana-t, hanem újra s újra visszaszületik a Földre, hogy segítsen azoknak,akik még nem világosodtak meg. Ha nem is vagyunk buddhisták és nem is érezzük magunkat olyan j ó embernek, hogy ezt alóban állíthassuk magunkról, azért annyiban hasonlítunk a Bodhisattvakhoz, hogy legalább is törekszünk arra, hogy mint zenekar a közönségünket boldoggá tegyük a zenénkkel és szövegeink pedig sokszor olyan konklúziókat tartalmazzak, amelyeket érdemes levonni, és esetleg elgondolkodni rajta ;)
Természetesen a következő eseményre megint új nevünk lesz...
A béke szálljon a hajatokra :)

(PP)
2011.10.01.
Fotózás,gitáros,próbaterem,ZION
Készítettünk pár képet Poncs Heni jóvoltából, de nem vállaljuk :) Bali Dani pótdobos felcsapott nálunk szólógitárosnak is. Ha az elődöntőben nem ugrik be, el sem indulunk, és a döntőben is kerekké tette a műsort a szólója. Van mit köszönnünk neki, és ha ő is úgy akarja, akkor vele leszünk négyen. Van még egy ászunk a tarsolyban, de az a projekt még alakulóban. Szeptember 1-től hivatalosan is a pécsi ZION-ban próbálunk.Köszönet az egész galerinak. Fullos a terem, olcsó a havidíj,rendesek a ZIONos erők! Jó ide tartozni!!!
és itt egy kis zene,hallgassátok, amíg október első hetében elkészül 4 számos demo-nk a Zion jóvoltából:
2011.0913. PP
Zion tehetségkutató
Véget ért az idei Zion tehetségkutató dzsembori. Jó volt találkozni a kollégákkal, meghallgatni, megnézni egymás produkcióit. Megismerni új zenekarokat, új zenészeket, akiket érdemes lesz majd figyelnünk, vagy akár közös koncerteket szerveznünk velük. Gratulálunk minden zenekarnak! Köszönjük a lelkes közönségünknek, hogy most ilyen hévvel biztattak minket! Na meg persze köszönjük a zsűrinek hogy az előkelő második helyezést ítélték számunkra. Nyereményünk egy 4 számos demó felvétele, amely végre garantálja, hogy legyen egy elfogadható hanganyagunk, portfóliónk! De a nyereménynél is fontosabb, újra együtt fesztiválozhattunk a zenész kollégákkal, barátokkal, közönséggel, családtagokkal :) Bizonyára jövőre is lesz Zionos tehetségkutató, amin ha nemis indulunk, de mindenképp találkozunk újra egy év múlva. Ne feledjétek szeptember 14-én az IH-ban lépünk fel újra illetve a Zionos koncertünket a Pécs tv sugározza szerda este.
Üdv(LP PP DZS BD)
2011.09.09
Egy kis fotómix



2011. 09.03. PP
Pótvizsga
Véget ér lassan 2011 nyara. Bizonyára mindenki sok tapasztalattal gazdagodott.
LPetinek és Zsoltinak is sikerült a matek pótvizsga. A lemez felvételei pedig továbbra sem kezdődtek el. De a kardhal először a reményhal meg utoljára. Október 1-re ígértük. Betartjuk. Elindultunk a Zion 2011-es évi tehetségkutatónak definiált zenekar workshop-ján, ahol találkoztunk zenészkollégákkal, megbeszéltük ki hol tart, megnéztük egymás produkcióját, megvitattuk, hogy mi az aktuális nagy bajunk, nagy örömünk, akinek volt még pénze 30-án az ivott is pár sört, én csapvizet kértem a Főnöktől. (PP) Jó volt. Jó volt látni a volt kubalibréseket, illetve feltűnt egy két olyan formáció s akikre érdemes lesz odafigyelni a közeljövőben. Nekem már ezért megérte részt venni az eseményen, ahová LPeti nem tudott eljönni és Bali Dani helyettesítette kifejezetten jól, fantáziadúsan. És még jó arc is a Dani, szeretettel várjuk a próbáinkra, akár gitárt is hozhat :) De a Peti már a döntőn újra a bőrök mögé ül, merthogy továbbszavazott minket a lelkes kis törzsközönségünk, akiknek ezúton is köszönjük, hogy ennyire kitartanak mellettünk, szeretik a zenénket, minket, nélkülük nem érne semmit a művészetünk :) Köszi az egész zenekar!!! Mindemellet a döntő már talán nem is lesz olyan jelentősségteljes, hiszen tényleg inkább a közösségteremtő szerepét lehet igazán értékelni egy ilyen tehetségkutatónak, ahol, kb mindenki tudja mire számíthat és tényleg azért jövünk el, hogy találkozzunk, meetingeljünk évente egyszer, fiatal kezdő zenekarok.
A döntő után megint új nevünk lesz!!! Én(PP) a sötét Ló névre gondoltam, de ha van jobb ötletetek, akkor kommenteljétek ide szépen:)

(PP)
2011. augusztus 31.
névváltoztatás
Sok probléma akadhat egy zenekar életében a névválasztással. Egy ismert zenész kolléga szerint úgy válasszunk nevet, mintha a gyerekünket neveznénk el, ha egy olyan zenekart szeretnénk, amivel nem is a világot akarjuk megváltani, de legalább 30 éves korunkra büszkék akarunk lenni, ha visszaidézzük. Kicsit tovább gondoltam a dolgot és jelenleg azon a véleményen vagyok (PP) hogy ha tartjuk magunkat az eredeti elképzeléshez és nem egy általánosan zenekarnak nevezett dolgot csinálunk, hanem olyasmit adunk, amire nem nagyon számítana az ember, akkor a nevünk sem lesz egy átlagos név. De a névben mi a legátlagosabb? Az hogyha egyszer kiválasztottuk, akkor az marad. Na de mi neeeeeem :D Ezért minden koncertre új nevünk lesz és így új aspektussal bővül az Az? kifejezés. Úgy tűnik a pécsi Zion tehetségkutatóján játszunk legközelebb, pár perce adtam be a pályázatot. Erre a jeles alkalomra a Safari Menza Indian nevet választottuk. Később tervezem, hogy minden új névhez új zenekari fotó is készüljön és egy-egy interjú beöltözve. Persze sok tervem ötletem van... ami hát :) telnek az évek és szinte semmi se... na mindegy.
Mi vagyunk a SAFARI MENZA INDIAN

PP
2011. 08. 20
basszusgitáros, felvételek, befutási inger...
Maradunk trió. Kicsit kegyetlenül meglehet, hogy a két fogadott fiam (LP,DZS) bármilyen ellenvéleménye ellenére is hajthatatlan vagyok, de jó ez így. Így működött. Emlékszem februárban megkerestem azt a két srácot, akik majd minden pécsi kubalibre koncerten ott voltak, aztán az egyszálgitáros koncertjeimen is mindig első sorban toporogtak, és tudtam, hogy az egyikük dobos, a másikuk gitáros. Már az első próbán működött az a koncepció, amely szerint én alkotni tudok egy zenekarral. Dalvázlatokat viszek a próbákra és ott helyben megszerkesztjük a számot. És 3 ember pont elég ahoz, hogy ha egy a főnök, akkor a másik kettő ne klikkesedjen és ne menjen szét a zenekar. Meg 3-an egyszerűbb tervezni. És persze mondhatja bárki, hogy tudja a tutit, de nekünk hármunknak ez így működött és így dobtunk össze másfél hónap alatt egy 15 számos repertoárt. Amiből lehet hgy csak 3-4-5-6-7 dal a jó, vagy tűrhető és lehet csak egy lesz sláger, vagy egy sem, de nem érdekel.
7 dalnak vettem fel a mankóját:
dal, élet értelme, hipo, kád, tévedések tévedése, pixis
Ezeket vesszük fel és egy remélhetőleg elég erős kis EP kerekedik belőle. De trió maradunk és így is vesszük fel a dalokat. Néha lesz majd egy egy plusz gitársáv, de az is csak jelzésértékkel. Bármennyire is szeretne Zsolti szólózni, majd később csinálunk dalokat amiben cserélünk hangszert ;) a felvételek idén biztosan elkészülnek, de én most nektek október 1-re ígérem. Tavaly is ment a határidő, amikor a kubalibre 17 számos demóját vettük fel a 2. albumhoz. És két hónap alatt megvolt. Nem szól olyan jól, de most jobban figyelek és a dobot meg az éneket valszeg segítséggel vesszük. A keverésnél, meg jobban figyelek majd.
És a befutás. A Brautigam bölcsessége ekképpen hangzik: "tudd hogy mit akarsz, hidd el hogy meg tudod csinálni, valósítsd meg! "
Na igen! Ez valóban így megy a mai világban, a mai rendszerekben. De én lehet leszarom a befutást. Csak zenélni akarok. Elmondani hogy mire gondolok. Lehet szarul énekelek, szarul gitározok. Talán vigasztalja a profikat, hogy én se keresek vele semmit. A mai világ, a mai rendszerek nem hatnak rám. Különbékét kötöttem a mindenséggel. Azért is mondom: ez nem olyan lesz, mint amilyet szeretni szoktak az emberek. Antiszociális zenekar, ha úgy tetszik, de mégis meg lehet találni velünk a közös hangot. A közös nevező amit velünk felvehettek, az nem más, mint önmagunkba vetett hit. Ha valamit ez a zenekar akar üzenni az embereknek, akkor az az, hogy: csináld a dolgod úgy, ahogy te akarod, hogy higgy magadban és hogy ne engedd hogy mások befolyásoljanak. Persze ezeket a tanácsokat csak olyanoknak ajánljuk megfogadni, akik képesek ezzel egyidejűleg mások véleményét is elfogadni, mert nem szeretnénk, ha miattunk lenne valaki öntörvényű, agresszív, makacs és buta. Ha valaki érdemesnek érzi, hogy ebben a kis lelkileg megnyomorodott országocskában a szemétdombon királykodjon és befutva szarja magából az ihletett tutit, akkor hajrá!
A Lovasi is megmondta:
"Aki mikrofont használ, az mind hazudik, akkor is azt hiszi, hogy tudja a tutit..."
PP
2011.08.09.
basszusgitáros,érettségi,koncert
Sikerült találnunk basszusgitárost. Több lehetőségünk is adódott és köszönjük mindenkinek a lelkesedést akik szerettek volna jönni és ne haragudjanak, hogy végülis nem ők lettek végül e pozíció betöltői. Stahl Laci mellett döntöttünk, aki már megjárt pár pécsi együttest, és úgy döntött nálunk kamatoztatja kitűnő basszusgitárosi tudását. Viszont mindennek annyi a következménye, hogy az új felállással, új elképzelések mentén, de később készül el a várva várt első demo, vagy album, hogyhogynem lemez :) :( És az új felállás összeéréséig tartó időszakban valószínűleg nem is lesz koncert. Ez azt jelenti, hogy augusztusban legkorábban. Szeptemberre kinéz egy Patacs 2, amire meglehet betanulunk egy két bikinit, meg Deák Billt, állítólag ha jól szórakoztatjuk a rokkereket, kapunk érte péenzt is a söer mellé :) söröspénz hmm fincsi!!! Petidobos lassan leérettségizik. Ha átmegy a matek póton. Zsolti (Dzsódzsó) pedih jövőre érettségizik, ha átmegy a matek póton... nekem (jimlemon) anno meg lett a matekom. 1 Ponton múlott... Nrm vagyunk jók matekból nahh :(
Na de most pénteken koncert ZION-ban!!! 20:00ig 300 ft csak a beugró és mi 19:30kor kezdünk ;) az egy plusz söer EMBER!!!! Aztán meg nyárra elmegyünk összeszokni, nyaralni, dolgozni, lemezt felvenni és ősszel amikor kezdődik a suli, akkor újra belecsapunk a lecsóba és várhatóan kitörünk Pécsről és minden magyarul beszélő ember imádja majd az ország, sőt a világ első imádnivalóan antiszociális zenekarát :)
ja még annyi,hogy kivesszük a káromkodós szövegeket. Igazán szeretnénk, ha nem mi süllyesztenénk további mélységekbe szegény magyar kultúrát... még irónikusan sem éri meg argozni, mert egyszerűen éretlen erre a társadalmunk még :(
süp
2011.06.15.
káromkodás,basszusgitároskodás,lemezkészítés
Hozzávetőlegesen 3 éve játszok igazi közönség előtt (előtte krumppliból faragtam, meg unokaöcsém játékkatonáit használtam közönségnek) és le kell vonnom a konzekvenciát a trágár szövegekkel kapcsolatban. Hiába nem öncélú részemről, hiába nem olcsó maketingfogásnak szántam soha, hiába mondtam mindig hogy szívből jön, ha egy adott pontján a dalnak kikívánkozik egy-egy argo megfogalmazás, ezt legfeljebb magamnak tudom úgy előadni, hogy hiteles maradjon. Sajnos be kellett látnom, hogy az emberek hiába használják, valamiért nem szeretik hallani. Na mindegy, nem nagy vasziszdasz átírni azt a pár sort. Bár a Baszódj meg dalommal már nem tudok mit kezdeni, önálló életre kelt :)
Zsolti a basszusgitárosunk (aki nem tudta volna) nem szeret már basszusgitározni. Jobban szeret szólógitározni. Nem is csoda, hiszen Santana tanítványának egyik tanítványa tanította. Kétszer is!!! Így hát új minisztériumot kapott békés diktatúránkban. Viszont mivel nem tudunk rajzolni basszugitárost, ezért most kasztingolás van... A júniusi és talán még a nyár összes koncertje 3-as felállásban zajlik majd, de ősztől meglehet 4-en leszünk. Ugrik a trio felállás és a gázsin is plusz egy fő osztozik. A gázsin... Értik?! :D:D
Felvettünk egy dalt eddig, de csúnya szavakkal kezdődik. Soha nem akartam magyarázkodni, most sem fogok, aki érti a szöveget, az ért, akinek nem inge ne vegye magára máskülönben. Felkerül ide mp3-ban cenzúrázva. Aztán ebben a 3-as felállásban felveszünk még pár dalt, de rendes albumot azt gondolom karácsonyra várhattok tőlünk. Addigra Peti a dobos már leérettségizett, Zsolti a (újdonsült ) gitáros még nő 2cm-t, Peti az énekes meg elmúlik 30 éves. Így mindannyian felnövünk a feladathoz, hogy világhírűek legyünk. Békabrekegtetésben... De lemezt nem készítünk, mert ma már senki nem használ lemezt. nem fér pele az iPhone 4-be....
2011. 05. 30
)
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezõ, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz.
Az IP címedet megjegyezzük, de ezt csak a komment spam jellegének vizsgálatához használjuk fel.